Szabó Magda felolvasási est

2018.10.10 13:53

Az én Szabó Magdám

Iskolánk diákjai 2018. október 4-én közös felolvasáson vettek részt a Szabó Magda Közösségi térben. Nagyon szép számmal képviseltük intézményünket, az ötödikesek közül tizenöten, míg a hetedikesek közül két fő vette ki részét a kulturális programból. A diákok igazán testhez álló szövegeket választottak: a kisebbek a Születésnapomra című regény első fejezetét olvasták fel, ami egy diák dolgozatírás közben elkalandozó gondolatait taglalta, a nagyobbak pedig Az ajtó valamint az Abigél egy-egy részletét ismertették. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, örömmel vettek részt a megmérettetésen, és a program után a közönség dicséretét is bezsebelhették.

Reméljük mindenkinek hozzájárult ez az élmény, hogy minél több Szabó Magda könyvet vegyen a kezébe.  

 

Az eseményen készült fényképek megtekinthetők ITT.

 

—————

Vissza